Font Size

Profile

Menu Style

Cpanel

23február2012

Egy politikus akit rabul ejtett Isten

Dr. Molnár Róbert polgármester közéleti portálja

Hit, erő, szeretet, stabilitás a jövőben

Itt vagy: Kezdőlap Cikkek Amikor Isten rabul ejt és felemel
2011. december 16 Írta:  Balkánszky Viktor szervező

Amikor Isten rabul ejt és felemel

Október 23-án a Nyírmeggyesi Református Egyházközség vendége volt Dr. Molnár Róbert Kübekháza polgármestere. A délutáni Istentisztelet keretén belül megrendezett alkalmon 15 református gyülekezetből, de baptista és katolikus testvérekkel együtt kb. 180-an vettünk részt. „Amikor Isten rabul ejt és felemel!” – ezt a címet adtuk a nemzeti ünnepünkön megtartott alkalmunknak. A helyi református lelkész – Pótor László rövid igei köszöntése után Dr. Molnár Róbert tett bizonyságot hitéről a hallgatóság előtt.

Emberi fénylő magasságokból, szörnyű mélységekbe vezetett az útja, míg rátalált Istenére, Jézus Krisztusra. Hallhattuk, és talán kicsit át is élhettük, hogy hogyan ment tönkre egyik pillanatról a másikra egy fiatalon komoly politikai – közéleti karriert befutott ember élete. Ugyanakkor azt is átélhettük, hogyan ölelte át az Isten az ő szeretetével, és hogyan mentette ki a bűn sarából. Őszintén állt ki elénk és vallotta be bűneit és vallotta meg azóta töretlen hitét. Hitetlenül sodródott az árral és került olyan mélységekbe, melyből csak Jézus Krisztus érte is kiontott vére segíthette ki. Az Isten felé megkeményített szíve, mely ellenkezett minden hívásra tartotta távol az igazság útjától. Aztán egy evangéliumi csendeshéten való részvétel gyökeresen megváltoztatta az életét. Feleségével együtt a hóban, térdre borulva kérte az Úr szabadítását. Miután átadta életét Megváltójának Jézusnak, teljesen újjászületett. Azóta átélhette a házasság igazi szentségét és értelmét, átélhette az Isteni csodát, mely három gyermekkel ajándékozta meg. Fontos életvezető Ige számára ”légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, hitben, a tisztaságban!” (I.Tim.4:12) Hangsúlyozza is, hogy áldást csak így kaphat az ember. Másképpen csak kerülőutak vezethetnek el a boldogsághoz, ha egyáltalán eljut az ember odáig.

Nagysikerű könyvében az „Egy politikus, akit rabul ejtett az Isten” leírja azokat a megrázó történeteket, melyekbe belesodorta az Ó embere. Mindemellett ír Jézus szabadító erejéről is. Mélységek és Mennyei magasság, sírás és felemelő öröm. Ez található a tanulságos írásában és ezekről számol be minden alkalmon, melyre meghívják.

 

Az alkalom végén Balkánszky Viktor szervező köszönte meg, hogy elfogadta a nyírmeggyesi reformátusok meghívását és kívánt családjára, életére, polgármesteri munkájára bőséges áldást. Majd együtt kértük mindannyian a Himnuszt elénekelve: „Isten, áldd meg a Magyart…”, nemzetünk sorsának jobbra fordulását.

Azután lehetőség nyílt a szeretetvendégség közben vendégünk könyvének dedikáltatására, vele való mélyebb beszélgetésre. A vendégsereg pedig az asszonyok által készített finomságok fogyasztása közben elmélkedhetett el az elhangzott bizonyságtételen, mely jó példa lehet számunkra.

 Hiszem, hogy mind a hitvallásában, mind a könyvében mindenki megtalálhatja a saját életét is. Végül pedig csodálatos volt látni, hogy Istenünk segítségével a gyülekezet munkája gyümölcsöző volt ezen az októberi napfényes délutánon…

 

Nyírmeggyes, 2011. október 26.

Forrás: Parókia portál



1 hozzászólás

  • Hozzászólás hivatkozás Marcinho 2012. február 22 Marcinho

    ...es ha mgatelaltatok, gyertek haza - meg - es meseljetek el :)Szerencses utat es jo idot kivanunk Nektek :)Nagyon varunk vissza Benneteket!Millio puszi,Mama es Bogi

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

 

Feliratozás hírlevélre

Ha szeretnél rendszeresen hírlevelet kapni, iratkozz fel a listára!

Számláló

MaMa12
TegnapTegnap75
HétenHéten206
MónapbanMónapban1666
ÖsszesenÖsszesen3213
US