Kapcsolatuk igazi romantikus történetként indult, 1997 október 22-én ismerte meg férjét, aki első látásra beleszeretett. Néhány hónapos jegyesség, 9 hónapnyi ismeretség után titokban, a szülők és családtagok tudta nélkül össze is házasodtak 1998 július 18-án. Hirtelen döntésük állandó bűntudatot és feszélyezettséget okozott mindkettejükben, és sokáig nem is rendeződtek igazán családi kapcsolataik.
Időközben az akkor 27 éves Molnár Róbert országgyűlési képviselő és parlamenti jegyző lett, az Országgyűlés egyik legfiatalabb jegyzőjeként és Torgyán József egykori első embereként huszonévesen szerzett politikai hírnevet. 2002-ben azonban elvesztette parlamenti mandátumát.
„Mindig városi lány voltam – mondja Ágnes. – Nagy katarzis volt az országgyűlési képviselővé és parlamenti jegyzővé választott férjemmel Nyíregyházáról fiatal lányként Budapestre költözni, de amikor férjem nagypolitikai karrierje végett ért, akkor magam is összetörtem. Le kellett költöznünk férjem szülőfalujába, Kübekházára, ugyanis nem tudtuk fizetni a lakástörlesztést, miután egyik napról a másikra munkanélkülivé váltunk.”
Vallásos emberként ekkor kezdte Ágnes, majd egy évre rá a férje is Istent keresni. „Ma már látjuk, hogy Isten akart kiragadni bennünket a világ hamis reflektorfényéből, hogy a kübekházi csendbe szólíthasson. Robi azt mondja, hogy Isten a hegymászás-tanítást mindig a völgyben kezdi. Igen, valóban völgyként és mélységként éltük meg akkor, hogy ide küldött Isten bennünket, de ma már hálásak vagyunk ezért. Javunkra vált a nagy nyomorúság, megmentett minket, és ma már Kübekháza az otthonunk.”
Hosszú és nehéz utat tettek meg ketten eddig. Házasságuk is kisiklott, 2003 karácsonyát külön töltötték. Ágnes férje ekkor kezdte el forgatni a Szentírást és keresni Isten akaratát. Február végén már a biatorbágyi belmisszió házaspáros hetén együtt voltak, ahol Molnár Róbert megtért. Életük ettől a perctől teljesen megváltozott. Megértették, hogy a házasságban nem élhet önmagáért az ember, hanem a másikért kell élnie, hogy időt kell szakítani egymásra és a másik igényét kell keresni. Családi körben bizonyságtételül menyegzőt tartottak, majd megszülettek gyermekeik.
„Reggelente a férjemmel együtt olvassuk a Bibliát és a napi áhítatos könyveket. A gyermekeink is csak a közös ima után indulnak útnak. Napközben a férjem is, én is többször tartunk csendességet, külön, ahol éppen vagyunk, de este beszélgetéssel, sokszor egymás lelkigondozásával és hálaadó imával – szintén gyermekeinkkel együtt – zárjuk a napot. Természetesen ez nem mindig valósulhat meg maradéktalanul, de törekszünk rá. Megértettük, hogy a tizedünket nem csak a pénzünkből, hanem az időnkből is oda kell szánni.
Az egyéni csendesség nagyon fontos: Isten csendben beszél, nem harsogja túl a lármát. Nemrégiben építettünk a kertünkben egy 16 négyzetméteres kis házikót, fatüzelésű kályha áll benne, és amelyre a férjem kiíratta „Csendes ház”. Valójában azért épült ez a kis iroda, hogy ide tudjon a férjem elmenekülni a világ zaja elől, ahol beszélgethet Istennel és dolgozhat.”
Molnár Róbert öt hónapnyi munkanélküliség után, 2002 őszétől Kübekháza polgármestere és már harmadik ciklusát tölti. „A falu közössége része az életünknek, a családunk a falu közösségének. Sajnos három gyermekünk mellett közösségi tevékenységet én nem igazán tudok vállalni. Részt vállalok a falu havilapjának, a Kübekháza Kurír hívő oldalának szerkesztésében és anyagainak gyűjtésében. Olykor a falu Bibliakörében vagy asszonykörökben tartok előadást, ritkán el tudom kísérni a férjemet egy-egy vidéki előadására. Az én „közszolgálatom” az, hogy igyekszem férjemnek igazán segítőtársa és gyermekeinknek jó édesanyja lenni.”
Sokáig úgy tűnt, hogy gyermektelenek maradnak, majd mégis orvosi beavatkozás nélkül fogantak meg gyermekeik: Marcell hamarosan 7 éves lesz, Zsombor 4 éves, Jázmin 2 éves múlt. „Gyermekeink élete csoda. Áldás Istentől. Igyekszünk mindenben segíteni gyermekeinket, megbeszélni velük az ügyes-bajos dolgokat, szeretetben dorgálni, inteni és bátorítani őket. Azt hiszem mégis, hogy gyermeket nevelni igazából csak Isten tud, ezért bízzuk Reá naponta gyermekeinket is. Azt vesszük észre, hogy rajtuk keresztül is tanít bennünket, legfőképpen buzgó imádságra, alázatra, és sokszor a bűnbánatra is.”
Különösen nehéz döntést kellett hozniuk, mikor Ágnes harmadik gyermekükkel volt várandós. „Trombózist kaptam. Az orvosok behívatták a férjem és közölték vele, hogy röntgen alatt egy szűrőt kell behelyezni az erembe, hogy a kis trombusok elindulását megakadályozzák, ugyanis azok a tüdő előtti artériáig jutottak fel, és ha elindulnak, következménye az életemre nézve beláthatatlan. A beavatkozás pedig azzal jár – közölték a férjemmel – , hogy pár hónapos magzatunkat elveszítjük. Férjem mondta a főorvosnőnek, hogy „nem mi vagyunk az Életünk Ura”, és hogy nem dönthet a felesége és a gyermeke életéről. Összetörtünk a férjemmel, és Istent kértük mutassa meg, miként döntsünk. Térden állva, zokogva könyörgött ebben a nehéz helyzetben, majd arra a döntésre jutottunk közösen, hogy Isten ajándéka a gyermek, nem azért adta, hogy mi kioltsuk az életét. Nem egyeztünk bele az orvosi beavatkozásba, és jól tettük. A kisleányunk, Jázminka egészségesen született.
És hogy hogyan éli meg, mint önálló karrierrel rendelkező, három gyermekes családanya, hogy a férje és Isten az, aki az életét irányítja? „Nem szeretem azt a szót, hogy karrier, inkább életpályának nevezném. Életpályám jelenlegi szakasza pedig abban áll, hogy feleségként és társként segítsem férjem szolgálatait, azt a missziót, amelyet férjem, Robi végez a falunkban, és szerte az országban, sőt egyre többször hazánk határain túl is. Fontos ugyanakkor az is, hogy egyensúlyt teremtsünk a szolgálat és az első számú missziós terep, a család között. Anyaként igyekszem ezt a hátteret biztosítani. Nagyon nehéz feladat és sok lemondással jár, de Isten nem könnyű életet ígért nekünk, hanem, azt hogy a harcainkban velünk lesz. Szerintem és számomra az élet legszebb hivatása az anyaság, még akkor is, ha nagyon nehéz…”
Kovács Mária
